Kézműves goth ékszerek/Handmade gothic jewelry

2018. április 03. 12:19 - Gothicrosetteblog

Készülődés a tavaszi MondoConra

Korábban láthattátok a Facebookon, már javában tart a készülődés nálam a tavaszi conra. Mivel ez egy elég nagy rendezvény ezért alaposan fel kell rá készülni nem csupán az ékszerek terén,de lélekben is,mert egy teljes hétvégét vesz igénybe és itt bizony mindkét nap helyt kell állni reggeltől estig. Egyébként szeretem a hangulatát  a rendezvénynek, nagyon színes a sok jelmez miatt, mindig lehet látni valami érdekeset olykor vicceset. Kicsit olyan mintha egy másik világba csöppennék és mikor vége van furcsa az utcán hazafele menni, és látni hogy mindenki  "normálisan" van felöltözve :) Az igazat megvallva lehangoló egy picit. Fogok majd írni utólag is egy beszámolót hogyan zajlott. Most inkább mutatok néhány fotót arról mikkel készülök. Először is az idén másik,de hasonló paravánnal leszek,melyet feketével fújtam le. Praktikus,mert össze lehet csukni.

mondokesz.jpg

A következő képeken pedig rápakolva láthatjátok az ékszereket, bár ez még csak nagyjából van  kész, mert  a nyakpántok még nem biztos hogy így lesznek. Meg nem is fért rá mind.

mondok2.jpg

mondok3.jpg

A szemes medálok a szivárvány minden színében megtalálhatóak. A steampunk és goth nyakpántokból is lesz választék. Remélem most eleget csináltam.^ ^ Tehát érdemes eljönnötök, mert sok kincs  közül választhattok.

A Gothic Rosette conos esemény oldala.: https://www.facebook.com/events/983335448509463/

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gothicrosette.blog.hu/api/trackback/id/tr9613802182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Kézműves goth ékszerek/Handmade gothic jewelry
süti beállítások módosítása