Kézműves goth ékszerek/Handmade gothic jewelry

2019. június 28. 17:58 - Gothicrosetteblog

DIY goth viktoriánus szoknya / DIY gothic victorian skirt

Elég régóta szerettem volna egy hosszú valamilyen goth stílusú, jellegű szoknyát olyat ami egyedi, ezért készítettem egyet a magam módján. Szerencsére volt hozzá alapanyag régebbről. Összességében hasonlít azokhoz melyeket nézegettem, viszont a rendelkezésre álló anyag kicsit korlátozta az elképzeléseim, de így is azt mondhatom elégedett vagyok az eredménnyel.

Tehát az alábbi szoknyát találtam legalkalmasabbnak átalakítani. Tetszett az alján lévő fodor, volt rajta az elején egy zseb, ami mint ötlet jó, mert számomra a zseb egy praktikus dolog, és emiatt sem vagyok oda a szoknyákért, mivel nincs rajtuk. Ettől függetlenül nem tetszett a kivitelezés, és végül nem oldottam meg, hogy rajta maradjon.

skirt1.jpg

Mindkét oldalt bevettem a derekából, és elkezdtem szűkíteni, karcsúbbra varrni.

skirt2.jpg

Ez így nem tetszett, ezért tovább szűkítettem, ami azt eredményezte hogy nem lehetett nagyobbat lépni benne. Az anyaga nem nyúlós, viszont vízhatlan. Jól jött mikor szakadó esőben kellett menni benne a conra nem ázott át :) Az alábbi képen a végleges formája látható.

skirt4.jpg

...és akkor most már jöhet a díszítős része. Ehhez azonban szükség volt egy másik szoknyára. Elfelejtettem képet készíteni, hogy nézett ki. Egy rövid tüll szoknya amit a gyerek részlegen találtam, ezért kivételesen derékban passzolt, meg a dereka gumis volt. Csak egy ilyen kép van róla felvéve.

m88.jpg

Két réteg tüllből állt melyet szétszedtem és a fodor felé elkezdtem felvarrni, majd a zsebből a követketző fodrot, ami sajnos nem ért körbe. Emiatt kiegészítettem még tüllel. 

skirt5.jpg

 

 skirt6.jpg

A tetejét ismét tüllel díszítettem. A gumis derekat felvarrtam a legtetejére, biztos ami biztos, nálam sose lehet tudni. A végeredmény tehát ilyen lett. 

skirt7.jpg

m.jpg

Remélem tetszett a bejegyzés, és inspirálnak Titeket is valamelyest ezek a DIY dolgok, még ha ilyen ritkán is posztolok ilyesmit. Mint tudjátok elég időigényes, no meg mire összeszedem az egészet mindennel együtt eltelik pár évszak :) Ha már az évszak akkor eszembe jutott az ősz, sokunk kedvence, kinek ne jutna eszébe ha épp megsül a napon? Na meg a Halloween, e két dolog pedig elég ahhoz, hogy máris elkezdjek gondolkodni milyen ékszereket készítek majd akkorra. De erről majd később, addig is gondoljatok a hűsítő nyári viharokra meg az elkövetkezendő viharos témájú Gothic Rosette ékszerekre amiről korábbi posztokban szó esett, és még a nyáron elérhetővé teszem őket, csak győzzétek kivárni ! :)

Szólj hozzá!
2019. június 21. 17:06 - Gothicrosetteblog

Gothic Rosette modelleken/ Gothic Rosette on models

Az elmúlt időszakban felkeresett néhány modell, és így lehetőség adódott arra hogy modelleken is bemutassam az ékszereket. Erről gyűjtöttem most össze Nektek egy képcsokrot, hogy lássátok hogyan mutatnak a Gothic Rosette ékszerek másokon. :)

In the past few months I had luck to collaborate with some models, so you can see how Gothic Rosette Jewelry looks on others. Here is an awesome photo collection of some beautiful gothic models. They did a great job.

Model: Lady Atropin

Photo: Monika Fertschnig Photografie

uf8fnhlo.png

58033207_2405165313101225_7173056900030791680_n.jpg

jasmin0131.png

ladyatropin.jpeg

latropin.jpeg

 

 

Model: Eleanore Dystopia

Photo: Marko Ostojic

page_profile.jpg

ed.jpg

 

 

Model: Lady Barbara

Photo: BlackRainbowPhoto

60340615_1309554692530626_3172507030896246784_n.jpg

60974584_826497361040466_7963833969194041344_n.jpg

 

 

Szólj hozzá!
2019. június 11. 16:06 - Gothicrosetteblog

Milyen színt találtam ki a fekete mellé? / What the new color will be with black?

Eljött az idő, hogy megosszak veletek további részleteket az új projektről. Először is elárulom mely színekre esett a választásom. Mostanában egy új üveglencse színezős technikát fejlesztettem ki. Pont jókor jött, mert a színek amiket elterveztem és a neve az új kollekciónak a "Midnight Storm" magyarul "Éjféli Vihar", ennek a jelenségnek a színei, pedig a kékes lilás és  átmenetei kapcsolhatóak ide. Eleinte csak e két színből szerettem volna valami különleges árnyalatot létrehozni, mely jól passzol a koncepcióhoz, de ennél sokkal jobb lett. Az üveglencséket sikerült egy sajátos módon beszíneznem, ami egyelőre titok hogy hogyan :) Így ez Gothic Rosette sajátosság lett.

 

Time to share with you more details about the project. First of all I tell you the new colors I use. Nowadays I developed a new technique of colorizing glass cabochons. This gives me more inspiration to the project because it is called "Midnight Storm" and I not just simply use one or two colors but I can make shades and tones. As you can see in the picture these colors are blue and purple. The colorizing of cabochons has become a speciality of Gothic Rosette.

uveglecsek.jpg

Továbbá lesznek holdas medálok is másképp, ahogy eddig még nem voltak. Egy fotó arról ahogy készül az egyik új medál. :)

There will be new type of Moon pendans as well. This is a WIP photo of making them :)

moonwip.jpg

Azóta már elkészült néhány és szuper jól néznek ki. 

Since then I finished some and they look awesome! 

 

 

Szólj hozzá!
2019. május 28. 17:30 - Gothicrosetteblog

Gothic Rosette tervek/ Gothic Rosette plans

Akik követnek, sokan tudják, hogy vásárokban is meg szoktam időnként jelenni. Legutóbb a 2019-es Tavaszi MondoCon-on vettem részt. De nem szeretnélek újból egy conos vásározós beszámolóval untatni Titeket, ezért ugorjunk is a lényegre. A lényeg az, hogy egy darabig szünetel a conozás, mint korábban már írtam, nagyon nagy felkészüléssel jár, és őszintén szólva most másra szeretnék fókuszálni.

Helyette viszont létrehoztam egy "MondoCon special" -Cicás ékszerek nevű mappát a Facebook oldalon, hogy azok akik eddig nem tudtak eljönni a conra, de szeretik az efféle holmikat, nekik is adódjon lehetőségük birtokolni 1-2 ilyen cuccot. Erre a linkre kattintva megtalálod őket :) 

Igyekszem ezentúl többet foglalkozni a márkával, hogy ezt megmutassam készítettem Nektek egy kérdőívet, amit a napokban már megosztottam. Néhány egyszerű kérdésre kell válaszolni és megírhatjátok a véleményeiteket és tapasztalataitokat, hogy a jövőben mégjobb ékszereket és kiegészítőket készítsek az igényeitekhez mérve :) A kérdőívet EZEN a linken tudod megnyitni.

Köszönöm mindenkinek aki eddig válaszolt, nagyon örülök a visszajelzéseknek és igyekszem fejleszteni a Gothic Rosette-et tovább mindenben amiben csak lehet :) Ha valakinek kimaradt a kérdőív még pótolhatja elérhető lesz egy ideig. Az eremények, pedig remélem minél hamarosan láthatóak lesznek a márka fejlődésében.

...és ha már szó volt a vásárról, akkor azért jó hír a vásárbajáróknak, hogy az idei OGT-n ott leszek. Már készülök is mindenféle szuper goth cuccal.

 

ENGLISH:

If you follow GR, you  know I go to handcraft market sometimes. I have visited Spring MondoCon some weeks ago but this post is not going to be a boring MondoCon summary.  I skip this event in the near future,because I need to focus other important things now in the brand  . I'd prefer upload a  folder in GR Facebook page, where you can find some special pieces. You already find a "Cat related stuffs" folder there, with jewelry made to the event, MondoCon.

I will take a lot more time to make Gothic Rosette a more amazing brand, therefore I've made a short questionnaire with some simple questions and you can also write you opinions, experiences about Gothic Rosette.You can open it HERE.

By the way, I 've already got some very important and useful answers there I'm so happy to that, thank you! 

 I mentioned markets,  I go to one more in this year, it will  be the Hungarian Gothic Meeting.(we call it OGT.) Some jewelries are already done, but still a lot ahead to create them. Soon I will be post about it.

cantgetenough.jpg

Szólj hozzá!
2018. október 18. 19:07 - Gothicrosetteblog

Mik lesznek az őszi Conon?

Azt hiszem most az eddiginél  többet sikerült készülni a conra. Lesz új dekoráció a régit kiegészítve, a denevérek mellett most már cicák is ülnek, jelezve hogy cicás dolgok  kaphatók, és mert ki ne szeretné őket? :) Ezenkívül sok különleges nyakpánt, nyaklánc némi újítással, készülve a halloweenra,  boszis, varázslós, vámpíros, cicás, cuki és vad egyszóval mindenféle amit el tudsz képzelni, meg olyan is amit nem :)conraosz.jpg

A másik, amiről eddig nem írtam, de már párszor kivittem, azok a kézzel festett cipők. Eddig 1 db volt az asztalunknál, azonban most 3-4 pár lesz.  Szintén cica témában, és most először mivel közeleg a Halloween lesz egy fekete pentagram-Hold mintás  közte. A kép nem adja vissza, de ezüsttel vannak festve, vízálló, speciális festékkel ,ezért 40 fokon ki lehet őket mosni.konra.jpg

catdonut2.jpg

Szólj hozzá!
2018. szeptember 25. 19:45 - Gothicrosetteblog

DIY-KillStar stílusú felső

Már egy ideje folyamatosan belefutok a KillStar cuccokba, leginkább Nekromancicánál látom őket ^ ^ ,ezért gondoltam most már tényleg megnézem milyen cuccaik vannak, meg mi ez a márka valójában. 

Elég nagy népszerűségnek örvend, és szerintem már túlnőtte a korábban indult hasonló brandeket, ami nem csoda hiszen nagyon eltalálta a sötét szubkultúra ízlését. Szóval addig addig nézegettem a honlapjukat, mire eszembe jutott van egy fekete hosszú ujjú felsőm, amit megcsinálhatnék hasonlóan. Nem rég egy DIY vlog kapcsán elkezdtem átalakítani. Eleinte úgy tűnt, nem sikerült amit akartam, ezért módosítottam az ötletemen, és sokkal jobb ötletem támadt, mint amit először elképzeltem.

Ezen a képen nem sok látszik, itt már le van vágva a teteje és 1-2 pántot sikerült felvarrnom.

killstar.jpg

 A pántok után következett a minta, melyet szaténszalagokból tűztem rá, hogy ne mozduljon el  varrás közben. Ahogy a képen is látható ez egy fordított pentagram.

killstar2.jpg

killstar3.jpg

Közben alátettem egy farostlemezt,mellyel kifeszítettem, így könnyebben ment a varrás.

killstar4.jpg

Végül elkészült, nem lett tökéletes, nem vagyok varró se szabó, de célnak megfelel, és pont ilyen nincs a KillStar cuccok között se. :)

killstar5.jpg

Szólj hozzá!
2018. augusztus 20. 21:18 - Gothicrosetteblog

OGT 2018 élménybeszámoló

Ahogy ígértem írok beszámolót az OGT-ről. A vásár szempontjából elég jól sikerült az esemény, ezért külön köszönet minden vásárlónak nézelődőnek és nem utolsó sorban a sok dícséretnek amit a munkáimért kaptam :) Szinte végig ott álltam az asztalnál, ezért sajnos nem tudtam elvegyülni amit nagyon bánok, mert volt több ismerős, barát akikkel szerettem volna találkozni, de mikor épp ráértem nem láttam őket vagy fordítva épp elfoglalt voltam mikor ők megjelentek. Ezért jövőre igyekszem valahogy másképp alakítani, és remélem jobban sül el ez a része az eseménynek.

Már sötétedéskor jutott eszembe, hogy csináljak képeket mivel az elején eléggé el voltunk maradva a pultok felállításával, és már jöttek is a vásárlók. Szóval íme néhány fotó. :) A fűzők Ligthning Dark munkái, a kép jobb oldalán pedig a Phoenix Design ékszerei találhatóak. A többi pedig Gothic Rosette.

ogt2018.jpg

ogt2.jpg

ogt3.jpg

ogt4.jpg

Szólj hozzá!
2018. augusztus 10. 18:32 - Gothicrosetteblog

Készülődés OGT-re

Egy gyors blogbejegyzés következik, mert már rég volt és holnap lesz a nagy esemény az Országos Goth Találkozó  melyre ismét mint vásáros jutok el. Készülök  már egy ideje ékszerekkel , és most magamnak is készítettem pár dolgot.

Csináltam  fejdíszt, ami nem lett tökéletes,mert nem sikerült a csipke keményítés, meg még 1-2 dolog rajta, de nekem most jó lesz. headd2.jpg

Nagyjából ilyen lesz a ruhám,  tablet-el fotóztam ezért nem a legjobb minőség, a fényképezőm sajnos elemes, és az önkioldó nagyon meríti,ezért azon csak ritkán használom ezt az opciót.

m2.jpg

 

Ez pedig a már korábbi blogbejegyzésben említett karkötő hasonmása. Magamnak csináltam, de megy az Etsy-re. Holnap tesztelem a tartósságát és az esetleges hibáit :)

bluekark1.jpg

Remélem mindenkinek jól telik az idei OGT, és ha nem felejtem el, és időm engedi írok beszámolót.

Szólj hozzá!
2018. május 31. 16:26 - Gothicrosetteblog

Gothic Rosette-Nyári kollekció

Eljött a nyár, vagyis egy új évszak kezdődik, ami Gothic Rosette életében mindig egy új kollekciót jelent. Ezúton egy két színből álló kollekciót fogok bemutatni, melynek publikálása a napokban elkezdődik, és elérhető lesz számotokra egészen a nyár végéig. Kicsivel több ékszer szerepel mint a korábbiban, ezért lesz miből válogatni. Az első színnek a lilát választottam, ami köztudott, hogy a goth szubkultúra egyik meghatározó színe a fekete mellett. Szerepel világosabb és sötétebb árnyalat egyaránt, az előbbi akár  pasztell goth kiegészítőként is szolgálhat, a másik pedig hagyományosabb viktoriánus goth kedvelőinek ajánlott.

Világos lila (pastel goth) nyakpánt

lilanykpnt.jpg

Másodiknak a zöldre esett a választásom. Még eddig nem dolgoztam sokat zölddel, főleg a nyakpántokat illetően, emiatt rendkívül inspiráló volt számomra, ugyanakkor  nem egy tipikus goth szín, de ma már számos példa van arra, hogy léteznek zöld fűzők és zöld színnel dekorált más ruhák és kiegészítők is a szubkultúrában. Többek között kiemelném a cyber goth alstílust ahol a  neon zöld igen meghatározó szín. A nyári kollekción belül láthattok néhány darabot ami elég jól illik egy ilyen öltözékhez.

Cyber goth medál

cyber_goth_medal.jpg

lilzkoll2.jpg

lilzkoll3.jpg

lilazoldcoverfb.jpg

Szólj hozzá!
2018. május 10. 12:03 - Gothicrosetteblog

II. Míder átalakítás / Mieder decoration

Ezt a mídert még tavaly ősszel alakítottam át, csak  valahogy nem tudtam időt szánni arra, hogy írjak róla. De nem baj, mert azóta már felavattam és fotó is készült róla felvéve sőt még videó is :) Egy elég régi darab és az első képen látható, hogy melltartó szerű a felső része, ami nem tetszett, viszont a csipke az alján meg, a fekete szatén anyaga igen, ezért megvettem, talán valami 500ft volt és turiból való.Remélem fogok még találni valami hasonlót, mert ötletem van bőven.

mider1.JPG

Bársonyból szabtam rá felülre egy darabot, ami teljesen elfedi a tetejét mindent ami nem tetszik rajta. Egyébként az is valami second hand felső volt, csak nem hordtam,mert jellegtelen volt.

mide2.JPG

Aztán jöttek még rá ezek a bársony csíkok meg a légcsipke, és felülre egy egyszerűbb csipke, plusz a pántokat muszáj volt vissza varrnom,mert a teteje eléggé gyűrődött amiatt hogy a bársony nem egy merev anyag, és így jó lett. A legvégén pedig befűztem szatén szalggal.

mider3.JPG

A végeredmény,  olyasmi lett mint azok a drága cuccok a goth boltokból, amin sokszor tűnődtem már, hogy de jó lenne nekem is egy csupa csipke viktoriánus felső :)

mider4.JPG

m66.JPG

m99.jpg

2 komment
Kézműves goth ékszerek/Handmade gothic jewelry
süti beállítások módosítása